Baranya Dávid :: Baranya Dávid: There is audience to what I do

Baranya Dávid: Van közönsége annak, amit csinálok

Baranya, a nemzet aranya - ezt mondta róla Keveházi Gábor a Megatáncban, Juronics Tamás, a Szegedi Balett vezetôje pedig munkát ajánlott neki. Ez önmagában sem kevés, pedig Dávid alig múlt 19 éves.

Elég fáradtnak tűnsz...

Igen, persze mindenkinek vannak rosszabb időszakai, amikor fáradtabb vagy sérülése van...

Túl vagytok hajszolva?

Nem, mert ha valaki egy együttesben táncol, akkor még ennél is többet dolgozik. Szóval nem akarom sajnáltatni magunkat. Annak, hogy ide-oda rohangálunk, persze megvannak a hátulütői.

Dolgoztál a Budapest Balettnél is...

Ott táncoltam egy évig, és velük csináltunk egy nagyszabású táncbemutatót Vivaldi Négy évszak című művéből.

Ugyanazt a koreográfiát táncoltad a Megatáncban is?

Nem, ez egy másik koreográfia volt, ezt egy volt tanárom tanította nekem.

Ezelőtt csak balettoztál?

Igen, 4-5 éven keresztül naponta volt balettórám, mégsem ez volt a fő vonal.

Mióta tudod, hogy táncos szeretnél lenni?

Körülbelül 14 éves korom óta - akkor jöttem föl Pestre, egyébként szolnoki vagyok. Egy táncművészeti szakközépiskolába jártam, ahova azért jelentkeztem, mert indult latin-amerikai táncok tagozat, és azt akartam minél inkább fejleszteni - azt már 10 éves korom óta tanulom.

Ebben a műsorban már nem nagyon lehetsz vesztes, hiszen Juronics Tamás felajánlotta, hogy a Szegedi Balettnél dolgozhatsz.

Ez mindenképp nagy szó, hogy ezt mondta, de még nem beszéltem vele erről, annyit tudok az egészről, mint mindenki. Még nem tudom, hogy sikerül-e.

Amikor a saját koreográfiádat táncolod, a latinos orientációd nem igazán látszik. Sokkal inkább egy alternatív vonalat képviselsz.

Igen, ezt a műfajt art jazznek hívják. Szerencsére már van közönsége. Ebben meg a latin táncokban találtam meg azt, ami számomra az igazi táncot jelenti. Minden műfajban látom a nehézségeket, az energiát.

Hol tudod elképzelni magad a táncon kívül?

Egyelőre nem tudom, mit szeretnék csinálni. Vagyis azt tudom, hogy táncolni szeretnék, de azt nem, hogy milyen irányba menjek.

Te mindig teljesen más koreográfiát választasz, mint a többiek.

Igen, fontos számomra, hogy egy tánc különleges legyen. Most, hogy újra szólózom, megint ilyen stílusban gondolkozom, mert azt érzem, ez az, amiben kicsit megállom a helyem. De még ebben is gyerekcipőben járok, sokat kell még tanulnom.

A balett nem valami populáris műfaj. Gondoltad volna, hogy a Megatáncban ekkora sikere lesz?

Volt ellenérzésem a tévével kapcsolatban, és táplálták is bennem ezt, de utólag visszanézve szerintem jól jártam, már ha csak azt vesszük, hogy bekerültem a döntőbe. Például Juronics Tamás mostanában biztos, hogy másképp nem lát meg bennem valamit.

Egyedül élsz?

Ha arra gondolsz, akkor külön élek anyukámtól. Van egy bátyám is, aki szintén Pesten lakik kollégiumban, én pedig egy jó barátomnál.

Meg tudsz élni a táncból?

Most az együttesből el kellett jönnöm a műsor miatt, de ezt úgy fogom fel, hogy ezt hozta az élet. Azt mondták, válasszak, és én a Megatánc mellett döntöttem. Nem tudtam volna próbákra járni, így ezt a döntést meg is tudom érteni.

Akkor felégettél magad mögött mindent...

Igen, de ezzel a műsorral szerintem új ajtók nyílnak majd meg előttem, és az biztos ugyanolyan jó lesz, mint előtte.

A magánéleteden változtatott a műsor?

Igazából nem. Egy friss, de stabilnak mondható kapcsolatban élek, és még magam sem fogom fel, hogy a tévében szerepelek. Ha valaki a tánc miatt jött ide, ebbe a műsorba, nem változott meg. Csak az a különbség, hogy most ismert leszel.

www.nlcafe.hu →